Róma/1.

Sziasztok!

Felkészültetek?!!? én azt hiszem igen, bár előre félek, milyen hosszú posztot kell majd írnom Rómáról, ha semmit nem akarok kifelejteni..

 

Nos indulás(találkozás hajnali 3:45kor. a lakásomtól kb 10perc sétára..kelés 3kor (letssay:körül)..naazért ez a 3 óra. bulizásra teljesenjó.buliból hazamenetelre is, buliból hazafelé kajálásra is..de felkelésre?! borzalmas...detúléltem..és nem is késtem sokat csak k a megengedett 5 percet. de még így is hamarabb voltam ott mint néhány szervező, akik egyenesen az aznapesti buliból érkeztek.

természetesen abuszon végig aludtunk..már amennyire lehetett.kb 35-40en voltunk amúgy. épp egy kisbusznyian.
akiket eleve ismertem: Marina, Verena, Mollie:. a lány az olasz kurzusról, és a két észt lány még a poolpartyról.

9körül érkeztünk meg a szállásra. ami ugyan rómában volt. de úgymondanám hogyinkább olyan Bp-Gödöllő távolságra.
a szállások bungallók. 3 fősek.én Marinával és Verenával voltam egy házban. bekell valljam egyébként szállásügyileg rosszabbra számítottam. de a kisházak teljesen rendben voltak, tiszták, viszonylag normális fürdő és szoba. egy szimpla és egy emeletes ágy.volt melegvíz is fűtés is meg minden. a konnektorok voltak rendkívül megdöbbentő helyeken és hát igen. az ágynemű..már megszokhattuk hogy az olaszok lepedővel takaróznak..nemhasználnak paplant. de túl lehetett élni, tekintve, hogy én aludtam fenn..mondván, hogy én vagyok a legfázósabb és felfelé száll a hő..egy dologgal viszont nem számoltam..hogy  lányok odalenn fáztak. és fűtöttek rendesen. (a légkondi pedig történetesen épp felettem volt, amiből egész éjjel jött rám a meleg levegő) = úgy éreztem magam mintha egy szaunában aludnék. de szószerint...tudod amikor már levegőt sem kapsz. de na túléltem.

indultunk is tovább a szállásról *mindeközben elkezdődött a napfogyatkozás .. az egyik fiúnak volt speciális üvege amin keresztül lehetett látni mindent :)

vonattal folytattuk utunkat a belvárosba. a vasútállomás kb. 15-20perc a szállástól, innen kb 3-4  megálló a belváros.nagyjából 15 perc. mindössze egy euróért.

A Vatikánban kezdtünk.
Összességében szép. de valahogy mást vártam. nem tudom megmagyarázni hogy mit, de mást.tekintve, hogy a legnagyobb templom a világon..ugyan nem mentünk be, mégis olyan kicsinek tűnt.
Mindezzel együtt persze szép, a sor kilométeres, sok a turista. de azért kényelmesen lehetett mozogni, meg fotózkodni..jó meleg és napfény.
Egyből ahogy megkaptuk az alapinfókat a vatikánról.szünet: szabadidő.

Elindultunk a 3 barátnőmmel Verenával, Marinaval és Mollieval..először is kaját keresni. (nekem még volt fini szendvicsem, de azért egy tejet vettem..just in case)

A vatikántól megindultunk tehát- az első látványosság ami útbaesett a Castel Sant'Angelo és a Ponte Sant'Angelo. Hát ezen a kastélyon meglepődtem. *nézzétek el még sosem voltam rómában előtte*
tehát ha rómáról van szó akkor általában colosseum, megtrevi kút meg stb. de erről a castelloról senki nem szólt egy szót sem.Namindegy.
végülis nemmentünk be, de napozgattunk egy darabig ott a folyóparton. háttérzenének épp egy utcazenész gitározott szóval egész kellemesen elvoltunk :)

Tovább mászkáltunk, eljutottunk a Piazza Navonára *zsúfolásig tömve kép és selfiestick árusokkal*
majd elértünk a Pantheonhoz és a Giolitti fagyizóhoz.ami úgy tartják, a legjobb olaszországban,..viszont asor túl hosszú volt..így mivel a lányok nem akartak várni, ezt kihagytuk..helyette átmentünk egy másik fagyizóba, a Della Palmaba.

innen indultunk is visszafele a vatikánba a találkozási pontra és időre. 
* a találkozási pont egyébként az az egyetlen pont volt, ahova ha állsz, akkor az oszlopsorok pont takarják egymást. ..azt hiszem ezt nem sikerült elég értelmesen leírnom.

innen együtt indultunk el a csoporttal szintén a piazza navonára, a pantheonhoz, majd a piazza Colonnára, végül pedig a campo de'fiorira...virágmező..illetve hasonló jelentéssel rendelkezik..odaértünk *épp piac után..eltudjátok képzelni azt a káoszt amikor még szétvan dobálva minden.. nem éppen rózsás a helyzet.

ezután visszatértünk aszállásra. az esti program BBQ a bongalllóknál. ezzel csak egy gondvolt. a hideg!!
vittem magammal 3 vastagpulcsit *egyet a buszban felejtettem, 3 vékonyat, a bőrdzsekimet + a télikabimat..mindenlehetséges ruhadarabomat magamravettem ahogykell és még mindig fáztam...azt hiszem valami nem oké.
depersze..mint már említettem éjszaka meg szaunáztam..
A BBQ egyébként jól sikerült, + összehaverkodtunk a többiekkel. sokan németországból és franciaországból.2 lány ausztriából, 2 emberke angliából, aztán volt még holland, török, belga, egy filippínó lány és egy pár ukrajnából de megnemmondom hogy ők kicsodák.


A 2. nap.
Szerencsére az idő még mindig egész jó.Megis indultunk szintén vonattal.ezúttal az első útbaeső dolog a Bocca di veritá. tudjátok, ha beteszitek a kezetek a szájába és hazudtok, levágja a kezeteket.
rögtön ezután a Circo Massimo..amiről egészen amíg nem tudtam hogy az AZ amit nézni kell, azt hittem, valami építési terület.dehát majd meglátjátok a képeim és megértitek.

Elindulunk felfelé. na innen nagyonszép: kilátás a foro romanora, azt hiszem ez tetszett a legjobban!, innen még a colosseumot is látni.
na de itt sem sokáig időzünk..indulás tovább a  campidoglio felé-
bekell valljam.. a helyszínek helyi ismertetése nem igazán kötött le..annyira elvoltam magamban a nézelődéssel.

ezután következett a 2. kedvencem: a piazza Venezia. ház ezaztán tényleg nagyon szép! :)
majd...a colosseum.végre!!

mindenképp bennevan a top3ban! belülről annyira nem szép, inkább érdekes. de kívülről nagyon tetszett.  ezután ismét szabadidő. meguzsonnáztunk az ír és a két észt barátnőmmel a colosseum tövében majd elindultunk a megbeszélt helyszínre, a foro bejáratához.. itt azonban szervezési hiba történt: több bejárata van..és mondanom sem kell.. a csoport minden tagja másik bejáratot talált meg. a foro közben bezárt...úgyhogy jobbhíján visszaindultunk a szállásra készülődni. mivel aznapeste vacsizni mentünk.egy helyre, ezúttal busszal. majd buli utána egy egészen szép helyen!Voltatok már bulizni rómában? ne hagyjátok ki!! :)

olyan 3-4 körül jött értünk a busz együtt mentünk vissza a szállásra..így azért kényelmesebb volt,,..tekintve hogy időközben az eső is eleredt..persze volt akik inkább ottmaradtak..deazért na. jóból is megárt a sok.

ígyhát a 3.napon már zuhogó esőre ébredtünk..semmibaj. ha nejlonszatyrot húzol a két zoknid közé..nem fog beázni a cipőd..just sayin ;)

elindultunk a piazza di spagna felé. mégmindig vonattal. mint megtudtuk..a nevét az itttalálható követségről kapta *spanyol követségről.ami azonban nem az olasz spanyol követség. hanem a vatikáni spanyol..csakhát a vatikánban nem volt már neki hely.illetve mint szintén megtudtuk..az itttalálható szökőkút volt az amit nemrég holland turisták megrongáltak..
*siófok mikor kerül ilyesmi miatt a hírekbe...? :D

ezután trevikút....felújítás alatt plexifal mögött..szinte semmit nem lehetett belőle látni :( nembaj.. nem utoljára voltam rómában :)

végül csak bejutottunk a foro romanoba. hát annak ellenére hogy romok meg fal oszlop és egyéb maradványok, nekem nagyon tetszett! ..eddigre már az eső is elállt...így indultunk vissza  abuszunkhoz.és hazafelé.9körül értünk vissza bolognába.

A késések miatt a cripta dei cappucini és a quirinale kimaradt a programból..de majd legközelebb :)


egyébként épp érik arrafelé a narancs.és az egyik angol fiú szerzett nekem egyet. hát még elég savanyú..de azért jóvolt 

nos viszont még annyivan, hogy most mennem kell..úgyhogy ha még egy napot tudnétok várni a képekre..az jó lenne :)

puszi